HTML

classicus-ok

válogatás a classicus versezetek leginkábbjaiból

Friss topikok

Linkblog

2009.01.19. 15:43 petőfi lajos

petőfi lajos mondja 2009.01.19-én

[…] tudjuk azonban, hogy ez korántsem így történt. Érdemes viszont egy hosszabb pillantást vetnünk Minimus egy másik, meglehetősen árulkodó versére. Mint fentebb arra már tettünk utalást, noha felfedezhetők párhuzamok Minimus versei és a kor bizonyos divatos témái, műfajai között, szerzőnk esetében ez semmiképpen sem nevezhető póznak. Mint olyasvalaki, aki explicite hirdette a költészet és valóság egymásnak megfeleltethetőségét, ezt a tételt mintegy ars poeticává növesztve, aligha vádolható kiüresedett szólamok konformista szajkózásával. Ez különösen szexussal kapcsolatos műveivel igazolható. Ahogy a Petyhüdt faszú Lucius fájdalmában megénekelt kozmikus magánya is saját valós léthelyzetére reflektál (ekképpen kora divatját messze meghaladóan személyessé téve líráját), úgy a Lucius duzzogása Ursula nyoszolyáján is egyfajta keserű vallomás. A töredékes és sokszor másod- vagy harmadkézből fennmaradt történeti források valóban utalást tesznek Minimusnak a női nemmel kapcsolatos ellentmondásos viszonyára. Különösen az a nőszemély keltheti fel a figyelmünket, akit a Baszadyoszi Fóliáns (amelynek fordítását Pötsch-Szöreghy Farkas Adalbert 17. századi tolmácsolásában idézünk) csak úgy emleget: „az elemedet basorcan”Bár mindez pusztán feltételezés, joggal gondolható, hogy a versbéli Lucius nem más mint maga Matteus Flavius Minimus, Ursula pedig a szóban forgó éltes és könnyűvérű nő. A Lucius duzzogását nem csak személyessége és megkapó őszintesége avatja remekművé, de az a költői erő is, amely megjeleníti a szerelmes felek közötti felborult erőviszonyokat, a perlekedő szerelmet, ha úgy tetszik, minden földi érzemények tökéletlen voltát.

 

 

Lucius duzzogása Ursula nyoszolyáján

 

Csúf a szemölcs valagad kerekén, biz a’ drágám,

Melled a térdeden ül, szétfolyik alhasadon.

Szájszagod ím lelohasztja a férfierőm, kókaszt,

S kénköves pára, mi száll szőrteli hónod alól.

Bús düledékeiden ragyaverte a bőr, gyűrődik,

Szénfeketés fogazat lám ritkállik elő

Rút cserepes ajakid rothasztó dögvereméből,

Nyúlszemeid vizenyős, rőt ereit bogozom:

Kancsaliságod okán ez a penzum nem vala könnyű.

Nagyvonalú lelkem rájalegyint erre,

És nem háborog testi hibákon, így szeret mégis.

Egy zavaró kérdés gyötri csupán szivemet:

Mért az a szörnyeteg ágál, mondván, kis faszú volnék,

Az, kinek éppenhogy, böszme nagy muffja vagyon?

 

(fordította: Szlováky Zoltán)

 

 

Nem szabad felednünk mindazonáltal […]

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://classicus.blog.hu/api/trackback/id/tr80888695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.