classicus-ok

Örömmel osztjuk meg a zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat az 

Elfúló trombita sírja bánatom

- szűk nadrágban recseg a fing -

c. verspályázatunkra érkezett művek közül.

Elsőként az általunk egyáltalán nem ismert (fogalmunk sincs, ki lehet), rejtélyes zseni, Letőfi Pajos megrázó limerick-koszorúját adjuk közre. Letőfi verseit a zsűri azért méltatta díjazásra, mert - amint az indokolásban olvasható - "a hétköznapi tragikum és a formaként szolgáló habkönnyű megszólalás drámai erejű ellentétet szül, ráirányítva a figyelmet egy kudarcos élet legsötétebb oldalára".

LETŐFI PAJOS

Limerick-koszorú a renyhebélű egyházfiról

Volt egy pap, szívta a bélgázt,

Gázt, mitől bűzlött a bérház.

Nem tudta honnan jő,

Bár nem volt az más, mint ő,

Renyhe belet ki szétpumpált.

***

Volt egy pap, ki folyton fingott.

Seggén a dugó már nincs ott:

Jajj, kilövellt az rég,

Mikor egy szentbeszéd

Során a csípeje ringott!

***

Van egy pap, nem ösmér ethicát.

Néki már csak az a delicat,

Seggéből, ha libben,

Nadrágból kireccsen

Fingja, s a sekrestyét szeli át.

***

Volt egy pap, gyakorta szellentett,

S szopatott asszonyt, lányt, gyermeket.

Elfingotta magát

Tárva rút valagát,

S kórista frizurát lebbentett.

***

Van egy pap, Auspuff Sámuel,

Nyalja a seggét egy spániel.

Nem tehet ellene,

Eldördül segglehe,

S a kis korcs riadtan ámul el.

***

Volt egy pap, nyekkent a csuhája.

Úgy tűnhetett, hogy mit se bánja.

Ám a hittanos nebulók

Tudták, hogy nem UFÓ-t:

Farhangot észleltek mélázva.

***

Volt egy pap, aranyér kínozta,

Picsáját rózsásra szítfosta.

Szőrrel nőtt anusát,

– Elhagyva pátoszát –

Gyötörte vásári kintorna.

***

Volt egy pap, Rottyoghy Atanáz,

Betyártallért bőszen kaparász,

Emésztőgödröket,

Dögkutat egy löket

Seggszele fitymálva lealáz.

***

Volt egy pap, megrottyant valaga,

Barnább lett segge, mint Obama,

De hát ez nem píszí,

Kár hogy ez nem píszí,

Jól jött volna pedig a para.

(poétikailag)

***

Volt egy pap, egyszer csak kifingott.

Hulláját szarfüst csak imitt-ott

Lengte be diszkréten.

Halála Kisbéren

Átlagból mégiscsak kirívott.

***

Volt egy pap, ette a káposztát.

Dologtalan lett a termosztát:

Jó meleg szeleket

Rectusa ereget.

Bioenergiát komposztált.

***

Volt egy pap szarcsíkos gatyában,

Egy hete hordta már javában.

Ragrímes kurv’anyám,

Nem lesz már ebből vers,

Mert be vagyok baszva +- tépve, és kezdem unni is ölíggé, meg a faszom is kivan…

Pippina Aesculatorrhoe veretes classicushoz méltó, robusztus nyelvi erővel megmunkált versezete azt a  - csak a legnagyobb költőkre jellemző - lírai átéltséget és empátiát mutatja fel egy relativizált értékrendre épülő, széthulló világban, ahol a szép magyar beszédet és az igaz szót már-már anakronisztikus, maradi eszmévé silányították az új idők idegenlelkű, merkantil keselyűi.

PIPPINEA AESCULATORRHOE

Az ifjú papnövendék - ki az Apát Úr jelenlétében önmérsékletet tanúsítani kénytelen - balladája

PROLÓG:

Csengő-zengő, rettentő szelek!

Vitéz, veretes segg-leheletek!

Mit tartani vétek;

Hortyantós-borízű, hős farhang,

Sunnyogó, búgó zaja valagnak,

Gloria néktek!

Sípoló, vinnyogi, fing-felhő!

Kriptából holtat bár szólíts elő;

Most néma harsonád!

Oh, galamb-röptű, dicső bélgáz

-In aeternum regnat et imperat!-

Így múlik gloriád?

Suta, puhány, huppogó púz

Rectumból lesz-e vajh’ ki előhúz,

Vagy ott lelsz halált?

Kecses, bohém-dalú ánusz-szél

Kerub-szeráf-kar mind téged dicsér,

Ám utat nem találsz…

EPILÓG:

Bús, böhörnyés, zoprontyos élet!

Pelcsám szontyolog, szüköl s rí.

Szűk nadrágom barrier, fingnak

Nem lőn karrier, csak puszta kín.

Bár a pályázati határidőt jócskán lekéste, műve értékére való tekintettel a Classicus szerkesztősége kivételesen úgy döntött, közzéteszi Aesculator Pippinus művét. Imhol!

Bár egyéb irányú elfoglaltságaim megakadályoztak a pályázati munka
benyújtásában, munkáik - egytől egyig - olyan mély húrokat pendítettek
szívemben, oly őszinte, tiszta érzéseket ébresztettek pudvás
lelkemben, hogy nem állhatom meg szerény kis művemet az önök
figyelmébe ajánlani. Kérem - tekintve, hogy a pályázati kiírás
érvényét vesztette már - tekintsék ezt főhajtásnak, mintegy homage-nak
az Önök negyszerű pennája előtt!

Tisztelettel: Aesculator Pippinus

Aesculator Pippinus: Hymnus Aphroditéhez

Álmomban fény és
Isteni képek
'lymposi táj nyíl
Szemem előtt

Látom alakját
Aphroditének,
Szépivü testét
Leple mögött

"Isteni Urnő
Tudója kéjnek,
Lőcsnek, pinának
(nomeg a csöcs)

Mivégre élünk
Pökhendi létet,
Szottyadt kis kárunk
Mivégre köll?"

"Futásod légyen
Bár Achillesé,
Héraklészt verjen
Arcul pöcsöd

Szellemed éles,
Pennád Homéré,
Lantodon dal bár
Légyen örök

Áldozz ünőket
Aesculapisnak,
vésőd formáljon
Isteni nőt,

Alkoss bár klipet
Tököset, viccest,
Fess vászonra fel
New-age-menőt

Ha két gyimilcsbűl
Nem szedsz elégszer,
Nem vagy más, csupán
Szottyadt kis pöcs

E két kincs pedig:
- Halld meg ím szavam -
A szűk nedves punci
És a dús, kerek....

Csöcs

A Classicus szerkesztősége az utóbbi időben úgy tapasztalta, hogy egyre csappan az érdeklődés nemzeti classicusaink halhatatlan erényei iránt. Mi több, az alkotókedv is lankadni látszik, egyre kevesebb, a classicus hagyományokat méltó módon tovább örökítő költemény születik napjainkban. Ezért költői pályázatot hirdetett

PINAHIÁNYBAN

- zeng a lant - 

címmel.

Az alábbiakban a négy díjazott alkotást tesszük közzé, amelyek közül - talán némileg kifogásolható, ám a végeredményt illetően feltétlenül üdvös módon - két szerző történetesen a blog szerkesztője is, de hát most mit csináljunk!

Fogadják szeretettel e lánglelkű ifjak alkotásait, amelyek arról tanúskodnak, hogy vagyunk még néhányak, kik őrizzük a lángot.

A "Legjobb képvers" kategória győztese: Fillunger Sándor!

Fillunger Sándor:

Őszi vers

Süvít a szél,
fáj a faszom.
        Elkalandoz gondolatom -feléd
     Nadrágomat nyomorgatom -meréd.
Zeng a lantom,
fáj a faszom.

(1999,ősze,Páris)

Szerkesztő Úr!
Köszönöm a lehetőséget,
remélem.

Sándi

A "Legjobb kezdőmondat" kategória nyertese: Táncos K. Sándor!

Hovatovább leng a fasz,

Míg zajlik a dús nyárnak a micsodája ésatöbbi, nos, addig is mi, itt.

Keresünk újabb dolgokat az ifjúságnak, tojásemelő, hősies-hórihorgas ügyekben, éshát, hogyúgymondjam, sikerrel. Itt ez az újabb kis darab, a híres grafikus művésztől, akinek az udvarán delifaszú szamarak ágaskodnak mindenfélén, és aki a délceges-daliás ügyekben bizonyos jártasságot szerzett. Íme hát, a kellemes, nyári, enyhén népies ízű Rigmus:

(Rigmus)

Somogyi Győző azt mondta, 
Ne nézzünk a faszunkra!

Mert ha arra ránézünk,
Nem olyan jól vitézlünk!

Néró:

[...] tehát, kedves Lajos, mégis úgy döntöttem, hogy ezt a jelenséget, ezt a vad hajtást, ezt a zsengét meg kell tárgyalnunk itt a szerkesztőségben. Az irodalom nem feledheti időbe vetettségét, nem fordíthatjuk el fejünket a valóságtól - bármilyen nehéz is annak bűzét beszippantanunk -, nem liftezhezünk folyton az elefántcsonttoronyba. Nemdebár?
Így hát körvonalaznám ezt a legújabb felfedezettünket. Az üdvöske tulajdonképp nem is költő. Nevével egész másutt találkozhatsz csak, nevezzük ezt a realitások ingoványos talajának. Ami számunkra, írástudók és irodalomértők, és a kultúráért aggódó entellektüellek számára fontos, az a szöveg, ami az ő kezétől származik. Nem tudom, hallottál-e már a "rap"-ról? Ez a ritmikus amerikai poézis, amiben a modern trubadúrok zengik el szívük búját, az ő keresetlen, zsenge, kifinomulatlan, ámde őszinte eszközeikkel. Ennek egy változata a "Nemzeti Keresztény Szakáll Repp", amit ez ifiúr prezentál számunkra. Olvasd el kérlek, és fejtsd ki véleményedet, de mindenképp tartsd szem előtt, hogy én fontosnak tartom az ilyesféle - bár szerinted biztosan együgyűnek gondolt - megnyilvánulásokat is.
Vajon milyen módon, milyen sajátosságok bemutatása által lehetne elemezni ezt a költőt, ezt a szakállfetisiszta, a keresztény hit és a szabados gondolkodás ellentmondásai között gyötrődő lelket?

Petőfi Lajos:

Nyilvánvaló, hogy a korszellem ezen hevenyészettségében is megrendítően őszinte költői megnyilvánulását nem mérhetjük azonos mércével nemzetünk classicusaival, de amint ezt felismertük, egyszersmind azt is meg kell adnunk: nem is kérhetjük számon rajta a classicus erényeket. Nos mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy ez egy frusztráció-szöveg, s mint ilyen, szinte magától értetődően kevésbé tiszteli a formát, mint például egy elégikus költemény, amelyen a rezignáció húrjai szabályos akkordokat pendítenek meg. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a frusztráció költői kibeszélésének mi sem lehet adekvátabb formája egy populáris kultúrán nevelkedett, 21. századi fiatal számára, mint az ún. "rap". Bevallom, számomra kérdésként merül fel, hogy a látszolagos nyelvrontás, a ritmizált beszéd olykor meg-megzökkenő folyása vajon az alkotói oldalon, az alkotás pillanatában uralkodó érzelmi töltet szándékolatlan mellékterméke-é, avagy tudatosan használt költői eszköz, afféle álnaivitás, amellyel a szerző a szöveg őszinteségét, keresetlenségét kívánja érzékeltetni.
Fontos azonban górcső alá vennünk a tartalmi tényezőket is. A számonkérő, már-már dühödt hangnem mögött komoly történelmi, aktuálpolitikai, teológiai és ideológiai gondolatok húzódnak meg. Nem is gondolatok - hiszen nem beszélhetünk következetesen végigvitt gondolatmenetekről -, sokkal inkább problémafelvetések. Figyelemre méltó a dühbe keveredő maró gúny megjelenése is, amely megrendítő drámaiságot ad ezeknek a dilemmáknak. Akárhogy is, azt gondolom, a mű értelmezési kódját ez esetben - és ne vedd kérlek a priori ördögtől való gondolatnak - a szerző személyében, személyiségjegyeiben kell keresnünk.

 Nemzeti Keresztény Szakáll Repp



mióta!?

szólsz be nekem nyomorult
hélóta!

és mér vót a
biblia, istenbá, meg haza
megszóva
csak mer a multkori kis laza
kéj óta
cigike kis fűvel
megsózva
é-
letsója
mondta a
jézuska
is, olvasom régóta.

azóta
pártból a seggem ki
lett rúgva
hiába szakáll meg
bocskai
felhúzva.

-geci.
HÉLÓTA!!!

A szerkesztőség ügyesebb fele ismét lendületbe lendült. Ezúttal a titokzatos, mélyszínű,ábrándokkal terhes pesti éjszakát kóstolgatta neró, egy társával kiegészülve. S duhaj dicsőséget döntöttek dőre disznóságokkal derűs dínomdánomra delejes démonukkal.

A végeredmény három ellenállhatatlan vers, melyek a női nemet - kipróbált termék! - jobb belátásra bírják. Csüggedt, lankadt férfiak, kalandra fel, költőitek megtalálták a gyógyírt! Kinek-kinek vérmérséklete és ízlése szerint:

Három csajozós rigmus.
(Csajoknak való felolvasásra)

Ad 1
Sej de lábam perdül táncra:
jöjjél velem nyoszolyára!

Ad 2
Szép a rózsa, szép a száj.
Basszál és aztán szopjál!

Ad 3
B-Körte
Hol vagy, óh, körte?
Tán halva vagy, vagy ölve?
Kikaparlak, nosza, irány a véce!

A napokban a szerkesztőség majdnem fele győrbe ment agyat szellőztetni, ihletet gyűjteni, hisz oly' rég már, hogy vers pattant volna ki a hajnalujjú múzsának, mely üde és, egyben művészi szándék miatt. Bárcsak ha lehetne szmogbűz, paranoidok állapotban, s mindez egyszerre nem, noha egy kicsikét - bizonyosan értelem - mégis. Hát így, fondorkodik, utazgatolnak.

És! Hirtelen megleendésekből, (rag-futás) kipattanhatós: - holott elterülésekért és kisajátítottságos fáradalomnak! - megszületett kettő csodás műalkotás! Itt vann!

Győri anzix - 1.
Ebben a fejezetben maroknyi ámde hősies csapatunk különböző körülmények hatására. Létélményük alapvetően kosztolányis lesz, főképp szimbolikus látásmódban "flesselnek" a világra. Éshát csodálkoznak is. Ez a fajta redukció megelőlegez egy minimalizmust, amennyiben kapcsolatuk a külvilággal a titokzatos, csodálatos, megfejthetetlen» motr«- ban manifesztálódik.
Később aztán - szólásra - leállnak.

MOTR

Társíró: R. Doktorúr

Én már csak motrot látok
Zümmögnek felém a haranglábok
Integetnek sok szép lányok
Én már csak motrot látok

Én már csak motrot érzek
Szárnyallnak cimbalmányos képek
Aranysávos paszományos lények
Én már csak motrot érzek

Én már csak motron ülök
Kezemben villyog egy tülök
Lassan megsüketülök
Én már csak motron ülök

Én már csak motron állok
Sok kerubot, s szeráfot látok
Setét sírban hullává válok...
Szobámban a lány sík lármát mos...

Győri anzix - 2.

Nem kell a flancolás, nem kell a gírland:
szarok egy nagyot, vagyok egy nímand.

Napokkal ezelőtt publikálta - méltó módon - a Harvard Egyetem az utóbbi idők legszenzációsabb irodalomtörténeti hírét: egy eddig ismeretlen Eliot versre bukkantak, mely egy eddig ismeretlen Eliotot tár a közönség elé.

Azonnal parázs vita alakult ki, hogy 1910 előtt vagy után keletkezett-e a vers, azaz a Harvardon tanuló ifjú Thomas, vagy a Sorbonne hallgatója írta a verset. Sokan érvelnek az 1910 utáni keletkezésre, ugyanis - mint az a versből egyértelműen kiderül - az ilyen jellegű tudatmódosultsághoz szükséges narkotikumokat abban az időben egyszerűbb volt Európában megszerezni, s a Sorbonne hallgatóitól (mind a mai napig) nem idegen ilyen jellegű "trip"-ek végrehajtása. A Harvard egyetemi gépezete sem maradt tétlen: orvosokat, vegyészeket, történészeket és helyi idős alkoholistákat bevonva a kutatásba kimutatták, hogy a 20. század első éveiben a bostoni whiskyfőzde párlatai - az alapanyagok és az eljárás miatt - olyan irgalmatlan hatással lehettek az emberi elmére, ami egy mai ember számára elképzelhetetlen. Egyes feljegyzések szerint az akkori alkalmazottak leginkább a tengeri csalánozók életmódját élték, úgy fizikai, mint szellemi értelemben.

Bár a vita egyelőre eldöntetlen, a predadaista, preidiotista vers hatása és szemlélete sokak gondolkodásában kimutatható lesz.

T. S. Eliot: Happy song

Flinch – whore?

Kind of girl.

Closer, like a forset.

Dinosaur act, sunflower: whirerail.

A man.

Instinct.

Baby, i would! All for love.

Laserbeam -

This is me.

 Hey my friend! Our prayer! Come to me narcissus superstar!

Hands clean, so unsexy.

Dear friend, how long the painter takes me under?

Capuccino. Linvingroom. Staxowax.

Megkerültek Varró Dani limerickjei?

Pár napja olvashattuk az Indexen, hogy Varró Dani laptopját ellopták, benne néhány verskezdeményével. Nemrég érdekes anyagot kapott kis blogunk, melyről szakértőink hosszas vizsgálat után megállapították: nem kizárható, hogy Varró új verseiből néhánnyal állunk szemben. Mindenki döntse el maga, vajon ténylegesen magán hordozza-e a három limerick a szerző keze nyomát:

Három limerick az egymásra találásról

Volt egy úr irdatlan fasszal,

Ha rácsapta, széttört az asztal,

Mégsem kúrt sosem ő,

Elküldte minden nő,

Nem hitték, hogy lehet baszni is azzal.

Volt egy nő irdatlan pinával,

Elbúsult, gondolta kitálal,

„Nincs az a nagy fasz,

Mely méltó mód megbasz,

Csak ’ujjaznak’, ki karral, ki lábbal.”

Volt egy úr és egy hölgy, egy pár,

Boldogok, nincs aszkézis már:

Irdatlan pinára

Irdatlan dákója

Elsül, és újra csak feszt áll.

E sorok szerzője számára szinte érthetetlen módon még ma is számos Minimus-kutató sorolja az életműhöz azt a verset (A magányos Lucius kesergője a kiszáradt kalamáris felett), amely kétségkívül egy félre sikerült epigon. Hovatovább, egyáltalán nincs kizárva, hogy nem is epigonról beszélünk, hanem egy irodalomtörténeti csínytevésről. Hiszen – ahogy arra Farkalandy Pál vagy éppen Dick P. Grafenberg, a neves dublini irodalomtörténész számos (üdítően élvezetes, ugyanakkor tudományosan messzemenőkig megalapozott) tanulmányában rámutat, okkal feltételezhető, hogy a szóban forgó vers Camilo José Cela (az 1989-ben Nobel-díjjal kitüntetett kiváló spanyol író) áldokumentum-könyvének, Az archidonai bájdorong páratlan és dicsőséges hőstette című alkotásnak egy, a végső kiadásba be nem került darabja. Celától, aki bevallottan nagy rajongója volt Minimus költészetének, soha nem állt távol az ilyesfajta játékosság, és a vers második felében megénekelt eset szinte magától értetődővé teszi egyfelől az ordító anakronizmust, másfelől a kétségbevonhatatlan összefüggést Cela könyve és az alábbi vers között. Szükségtelen tovább bizonygatnunk, hogy itt korántsem egy valódi Minimus-versről van szó, azonban – hogy az olvasó is meggyőződhessen ennek az állításnak az igazáról, álljon itt Szlováky Zoltán értő fordítása:

A magányos Lucius kesergője a kiszáradt kalamáris felett

Hé, Néró te faszarcu parázna nyominger állat,

Mért panaszolsz, mire fel? Írom a verseket én.

Csakhogy a nőtelen élet úgy kiveszi az erőmet,

Tikkad a pennám már, hű kalamárisom is.

Mindaz a vér minek oly termékeny agyamban vón helye

Szüntelenül farkam sejtjeiben kavarog.

Áll is a dárda magasra törő hevülettel, vígan,

Nincsen azonban nőm, az ki pipázna mohón.

Hímtagi érlabirintus duzzadoz és noha lüktet,

Makkomon éppen csak, nem szakad át lila hús,

Ím zacskómban e két vadot orzó testiculus sem

Érzi a komfortot, fájva nagyobbodik ő.

Archidona hírhedt faszu spermavitéze se volt íly

Mély, s kiadós ínség, ekkora aszkézis,

Ehhez némi hasonlóságot felmutató böjt

Áldozata, mielőtt béteritett sokakat

Felrázott pezsgőként szerte-szana kilövellő

Ondóágyúval, kézivezérléssel.

Láthatod immár nagy nyomorom, ami gátol nagynak

Lenni, ha hív Apolón szellemi táncra megint.

Penghet e lyra anélkül, hogy a poéta nem óhajt

Másra se gondolni, mint a pina meg a csöcs?

lajosom, mondd hogy lehet,
feledni tűnsz a verseket,
melyek hoznák neked a hírnevet,
sutnyulsz tán, vagy mi a segg.

zengő lantú hű barátom,
hemperegsz most tán az ágyon,
képzelegsz, vagy mi,
olyan vagy mint akárki.

De én ezt el nem hihetem,
ameddig versemben hitelem,
hogy te így lankadsz,
bár erőd mint egy barkasz.

megtörtél, bár én is kissé,
fiatalság, erő, lendület: klissé.
fingszag, lehelet, izzé,
egyremegy.

simára gyalultál
(a satu szalutál)
 Uram engemet,
- s lajos mestered -

ahhahaz - isten - bassza - meg!

Ady Endréről igen sok legenda terjeng, rosszmájúak szerint a kelleténél némiképp több is. Sokkal inkább így volt ez a 20. század elején. Ekkor ugyanis tartotta magát a nézet - amit egyébként mind a mai napig nem sikerült megcáfolni - hogy Adynak van egy ikertestvére, Ady Ede. Mára már csak pár legenda maradt fenn róla, többek között az, amely szerint ő volt Endre sötét oldala - intellektuális értelemben is. Mások azt állítják, hogy gyengébben sikerült verseit jegyezte volna Endre ezzel a - talán kissé könnyen megfejthető - álnévvel.

Ami tényként a kezünkben van, az egy meghatározatlan eredetű nyomdai termék egy lapja, melyen egy vers olvasható,  írója Ady Ede névvel illette magát. Ezzel a verssel kapcsolatban más is problematikus: a mai napig nem sikerült a filológusoknak pontosan megfejteniük, hogy mi lehetett a versben említett "kinai-mise". Legvalószínübbnek az a nézet látszik, mely szerint egy tudatmódosítókon hízott világvégeváró csoportosulás titkos szeánszai lehettek ezek.

Axióma

írta:

Basszák Lajos verse

És most egy igazi filológus-csemege. Baltássy Botond-ról nem sokat tud az irodalomtörténet, többek közt azt sem, hogy vajon ez költőnk igazi neve. Pár biztos pont van csupán életében, ezek többnyire itt-ott fennmaradt legendákon illetve töredékben ránkmaradt munkáin alapulnak. Tudjuk tehát, hogy Baltássy valamikor a 18. század végén született Kőbányán, és fiatal éveit a divatos pesti kávéházak hátulsó, krumplipucoló konyháján töltötte. Hogy a nyelvújítás szele már itt elérte volna, az kétséges, mindenesetre e dicső és annyi küszködéssel teli szellemi vállalkozás kerül életműve középpontjába. Feltehetőleg nyomon követte valamilyen módon az eseményeket, azonban az igazi fordulópontot életében az jelentette, mikor az akkori posta alkalmazásába került. Heves lelkületű szerzőnk ugyanis a levéltitok szentségét galádul megszegve felbontotta Kazinczy és barátainak leveleit, és ezekbe elhelyezte nyelvújító atyáink komoly vitáihoz szánt saját, elmésnek tartott verses hozzáfűzéseit. Így maradtak fenn írásai, melyekben szinte átélhető az a [...]


Toprongy


rohoncz toprongy rekencz életem,
botor nyomor lelenc félelem,
élet-e ez!?
szűmben a honderű ébredezend.

senkiházi, fröcsköndi rontó ellen,
tohonya lábakon kel szemben,
vértezetet!
nem írunk már soha többé ekezetet!

nyelvújítandsz bár döntöd a hont romba,
dúl sötét lelked, nemtelen, otromba.
teszeményes durroghi bírvágy vezéred,
de vége! nem lész új tetted tenéked!

eddig és nüm továbbu!
elegend a hablaty okossaagbu!
verunk tovaabb nem szivandjod,
megpitsazzuk hirös lantod!

[…] tudjuk azonban, hogy ez korántsem így történt. Érdemes viszont egy hosszabb pillantást vetnünk Minimus egy másik, meglehetősen árulkodó versére. Mint fentebb arra már tettünk utalást, noha felfedezhetők párhuzamok Minimus versei és a kor bizonyos divatos témái, műfajai között, szerzőnk esetében ez semmiképpen sem nevezhető póznak. Mint olyasvalaki, aki explicite hirdette a költészet és valóság egymásnak megfeleltethetőségét, ezt a tételt mintegy ars poeticává növesztve, aligha vádolható kiüresedett szólamok konformista szajkózásával. Ez különösen szexussal kapcsolatos műveivel igazolható. Ahogy a Petyhüdt faszú Lucius fájdalmában megénekelt kozmikus magánya is saját valós léthelyzetére reflektál (ekképpen kora divatját messze meghaladóan személyessé téve líráját), úgy a Lucius duzzogása Ursula nyoszolyáján is egyfajta keserű vallomás. A töredékes és sokszor másod- vagy harmadkézből fennmaradt történeti források valóban utalást tesznek Minimusnak a női nemmel kapcsolatos ellentmondásos viszonyára. Különösen az a nőszemély keltheti fel a figyelmünket, akit a Baszadyoszi Fóliáns (amelynek fordítását Pötsch-Szöreghy Farkas Adalbert 17. századi tolmácsolásában idézünk) csak úgy emleget: „az elemedet basorcan”Bár mindez pusztán feltételezés, joggal gondolható, hogy a versbéli Lucius nem más mint maga Matteus Flavius Minimus, Ursula pedig a szóban forgó éltes és könnyűvérű nő. A Lucius duzzogását nem csak személyessége és megkapó őszintesége avatja remekművé, de az a költői erő is, amely megjeleníti a szerelmes felek közötti felborult erőviszonyokat, a perlekedő szerelmet, ha úgy tetszik, minden földi érzemények tökéletlen voltát.

Lucius duzzogása Ursula nyoszolyáján

Csúf a szemölcs valagad kerekén, biz a’ drágám,

Melled a térdeden ül, szétfolyik alhasadon.

Szájszagod ím lelohasztja a férfierőm, kókaszt,

S kénköves pára, mi száll szőrteli hónod alól.

Bús düledékeiden ragyaverte a bőr, gyűrődik,

Szénfeketés fogazat lám ritkállik elő

Rút cserepes ajakid rothasztó dögvereméből,

Nyúlszemeid vizenyős, rőt ereit bogozom:

Kancsaliságod okán ez a penzum nem vala könnyű.

Nagyvonalú lelkem rájalegyint erre,

És nem háborog testi hibákon, így szeret mégis.

Egy zavaró kérdés gyötri csupán szivemet:

Mért az a szörnyeteg ágál, mondván, kis faszú volnék,

Az, kinek éppenhogy, böszme nagy muffja vagyon?

(fordította: Szlováky Zoltán)

Nem szabad felednünk mindazonáltal […]

A Kiskurodhy-Baszaj Kódex fennmaradt töredékeinek összefüggő, betűhű átirata. Az alább - hihetetlen költői erővel és bravúros nyelvérzékkel - megjelenített jelenet eredetéről a filológusok igen sokat vitatkoztak az elmúlt kétszáz év során. Legvalószínűbbnek Szarody-Böhöm Béla elmélete látszik, mely az események mögött az 1427-es hírhedt Taplódy-dúlást sejti, mely során Tahonc falu lakosai, megelégelvén földesuruk mérhetetlen kegyetlenségeit, rászabadították a földesúrra a falu határában szünnyadó szörnyeteget.

A' boezmetegh

dul, ful, dagadozik a'
boezmetegh
germeklaabon tapod a'
szoernyetegh.


Emhol randa pofaiat,
fertelmes nagy peltsaiat,
veszedelmes lab-zaghaat:
ladd oe remes dulasat.


Lam, myt mondtuk prophetak
rettenet
latjac most a' poetac:
doebbenet.

Sokat latott emberec,
merestyk oe semecet,
dolognak yll fenecet,
latvan zoerniu sebeket.


[...]

Byzzunk Isten kegiben,
oe irgalmas zugiben,
lassuk sorninek halalat,
sorsunk megfordulasat.

yrtam estet sebtiben,
boezmeseghnec heliben,
Isten hozzad faz-vereo,
yrghalmatlen gecziseo.

Bár kétség kívül nem tartozik a Nyugat első nemzedékének éllovasai közé, Toszandy Jenő – úgy vélem, bátran állíthatjuk – letette névjegyét a századfordulós líra márvány asztalára. Képalkotó képessége, érzékeny líraisága, az apró mozzanatok iránti már-már túláradó fogékonysága, a klasszikus formák megingathatatlan tisztelete és az ehhez társuló briliáns mesterségbeli tudás avatja őt a magyar szerelmi líra egyik múlhatatlan géniuszává. Hogy miért borul életművére mégis a méltatlan feledés homálya, tán magyarázható azzal, hogy a kor divatos irányzataival dacolva a szerelemnek nem a transzcendens, sokkal inkább gyakorlatias megéneklője volt ő. Nem volt negédes trubadúr, romlatlan álmodozó, szerelemtől megittasult bohém. Sokkal több volt ő ennél. Toszandy a realitás kérlelhetetlen misszionáriusa volt. Szavai úgy tárják elénk a szerelem természetét, hogy nem engedik meg a közhelyes romantika üres szólamait belekeveredni Ámor igencsak ambivalens természetű, mégis oly emberi kórusába. Figyeljük csak meg, Félszeg vallomás című, Shakespeare-i szonettformában írt költeményében, milyen érzékletesen szólaltatja meg a szemérmes és a másik nem iránt mélységes tisztelettel és elkötelezettséggel viseltető férfi gyöngéd szavait!

Félszeg vallomás

Ha csillog rajta pára,  pöndörög,

Ha kackiásan szép glédában áll,

És ékesen rajzolja az örök

Mosolyt arcodra minden egyes szál,

Ha szépen nyírva rendezetten ül

A szád fölött, s ha néha kócos is,

Ó ellenállva rendületlenül

A késnek, díszlik doszt a kis komisz.

E szőrzet oly pazar, az életem

Adnám  bár érte,  nézni is gyönyör,

Nehéz hallgatnom róla, édesem,

Hogy újabban botor kétség gyötör.

Drágám! Csodás a bajszod, párja nincs,

De nem való hölgyszáj fölé e tincs...

nekrológ


elment. [amúgy]

itthagytál minket,
te
szájzárasok

közül az egyik leginkább, vagyishogy, olyan speciális.

szájad zára,
mint
megannyi

[sok. Sok voltál te nekünk, de nekem főleg. Például
soha nem értettem,
mit akarhattál azzal a kis golyócskával
(vagy mivel, mai napig nem tudom pontosan, mi lehetett az).]

mi most
csak

meg ez a szomorúság.

Kati veri, Ági szop,
Laci baszik, Árpi tosz,
Beengedik-e?
Beengedik-e?

múltkor is
amikor
úgy
jöttél

de valahogy úgy olyan másképpen csináltad te azt
meg emlékszem még egy csomó párizsira is

parketta,
az voltál te nekem.
ez az ami látszik most.

Kati veri, Ági szop,
Laci baszik, Árpi tosz,
Beengedik-e?
Beengedik-e?

KERESZTELKEDJ MEG!

Dagadó pitymallat

A.J. emlékére

Borús az eszmélés,

Sajgó ébredésem,

Hiába virul ki,

Ah, merevedésem.

Pedig ha szopnának

Száz meg egy szép hurik!

E gondolat nélkül

Egy napom sem mulik.

Matróna korba ért

Tapasztalt víg delnő,

Vagy éppen tinédzser,

Megvárnám, míg felnő,

Sárga vagy barna, sőt

Kreol vagy épp fehér,

Mindegy már az nékem,

Bármilyen belefér.

Szőke vagy barna lőn,

Fekete, rőt vörös,

Nagy keblű vagy poszra,

Csak ne legyen vörhönyös.

Nékem már egyre megy

Kis cici, nagy dudák,

Bimbozó serdülők,

Kiélt, vad nagymamák.

Ajtómon belépve,

Nőstény ha rám nyitna,

Ágyamba fektetném,

Ráhúznám farkamra,

Csöpp veres szájába

Lőcsömet ontanám,

Gyöngyház pinácskáját

Szőréből bontanám.

Áradna belőlem

Mindaz égi malaszt,

Mely régtől gyülemlék,

S örömkönnyet fakaszt.

Forgatnám serényen

Az hű dorongomon,

Csiklandnám ajakit

Félelmes makkomon.

Száját se tenyérrel

Biz tapasztanám be

Fifikás módszerem

Mást diktál minderre.

Ehelyett gubbasztok

Gyűrött lepedőmön,

Kesergek jelenen,

Sivár jövendőmön,

Múltbéli kalandok,

Régmúlt szenvedélyek

Ágaskodásomat

Szítják, míg én égek,

Dühödten kérdem én

Mért sújt szörnyű átok,

Egyszemű Küklopszom,

Bizony, most rád rántok.

Variációk helyzetünk megragadására.
1.
Allegórikus bepillantás egy kényeskedő, piperkőc, ugyanakkor kimondottan rátarti főpap papi szolgájának vasárnap esti kissé borongós gondolataiba.
Minekutánna felettesének zaklatásiaból fakadó bánatában - mint ahogy ez sajnálatosan szokásává vált az elmúlt 37 évben - kissé nekibánatoskodott a sok magányban elfogyasztott misebortól és zárkabeli maszturbációtól.

Kurvulok és buzulok. Kérded tán mért teszem én ezt?
Nem tudom, érzem csak, szétbasz e dísz-toszogány.

[…] mindazonáltal nem feledhető az irodalmi hagyományokban mélyen gyökerező bölcseleti hajlam sem Tosoki esetében, gondolunk itt különösen antik ihletésű epigrammáira. Ez a gesztus, ahogy önmagát – illetve művészetét – ebben az irodalomtörténeti kontextusban exponálja, talán Csajozás című versében mutatkozik meg legnyilvánvalóbban:

Csajozás

Nincs értelme

Nincs hozzá kedvem

Be vagyok szarva

Első olvasatra is szembeötlő, hogy a mű nem más, mint a késő császárkori Róma udvari költőjének Matteus Flavicus Minimusnak híres, erotikus tárgyú epigrammakoszorúja előtti főhajtás. Minimus kortársaival és nagy elődeivel szemben nem az Érosz naposabbik oldalát ragadta meg költeményeiben, hanem a nélkülözés, a szenvedés aspektusát, ezt a nélkülöző létállapotot, az ebből eredő szorongást és lelki görcsöket mintegy globális egzisztenciális paradigmává terjesztve ki. Tosoki nem véletlenül választotta az általa csupán „szerény hommage egy nagy mester emlékére" kitétellel illetett versének alapjául az alábbi Minimus-művet:

A petyhüdt faszú Lucius fájdalma

Mért ez a végtelen ínség, szex neki vajh derogálhat?

Arról-e van tán szó, hogy csömörében fáj

Ah, neki minden kép min a punci s a csöcs jelenik meg?

Hányik e bűn televény rothadt nedveitől?

S nem lehet-é, hogy mindez a képmutató nyafogás csak

Bészaratott lelkének panaszát fedi el?

Mit tehetünk hát nélkülözésben, Luciusom, mondd,

Falloszod sem áll már, löttyeteg kornyadozik.

(fordította: Szlováky Zoltán)

A két vers összevetéséből világosan kitűnik […]

Kultúrtörténeti hőzöngés



Pet - rar - ca




kibaszott

tet - rar - cha