classicus-ok

Néró:

[...] tehát, kedves Lajos, mégis úgy döntöttem, hogy ezt a jelenséget, ezt a vad hajtást, ezt a zsengét meg kell tárgyalnunk itt a szerkesztőségben. Az irodalom nem feledheti időbe vetettségét, nem fordíthatjuk el fejünket a valóságtól - bármilyen nehéz is annak bűzét beszippantanunk -, nem liftezhezünk folyton az elefántcsonttoronyba. Nemdebár?
Így hát körvonalaznám ezt a legújabb felfedezettünket. Az üdvöske tulajdonképp nem is költő. Nevével egész másutt találkozhatsz csak, nevezzük ezt a realitások ingoványos talajának. Ami számunkra, írástudók és irodalomértők, és a kultúráért aggódó entellektüellek számára fontos, az a szöveg, ami az ő kezétől származik. Nem tudom, hallottál-e már a "rap"-ról? Ez a ritmikus amerikai poézis, amiben a modern trubadúrok zengik el szívük búját, az ő keresetlen, zsenge, kifinomulatlan, ámde őszinte eszközeikkel. Ennek egy változata a "Nemzeti Keresztény Szakáll Repp", amit ez ifiúr prezentál számunkra. Olvasd el kérlek, és fejtsd ki véleményedet, de mindenképp tartsd szem előtt, hogy én fontosnak tartom az ilyesféle - bár szerinted biztosan együgyűnek gondolt - megnyilvánulásokat is.
Vajon milyen módon, milyen sajátosságok bemutatása által lehetne elemezni ezt a költőt, ezt a szakállfetisiszta, a keresztény hit és a szabados gondolkodás ellentmondásai között gyötrődő lelket?

Petőfi Lajos:

Nyilvánvaló, hogy a korszellem ezen hevenyészettségében is megrendítően őszinte költői megnyilvánulását nem mérhetjük azonos mércével nemzetünk classicusaival, de amint ezt felismertük, egyszersmind azt is meg kell adnunk: nem is kérhetjük számon rajta a classicus erényeket. Nos mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy ez egy frusztráció-szöveg, s mint ilyen, szinte magától értetődően kevésbé tiszteli a formát, mint például egy elégikus költemény, amelyen a rezignáció húrjai szabályos akkordokat pendítenek meg. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a frusztráció költői kibeszélésének mi sem lehet adekvátabb formája egy populáris kultúrán nevelkedett, 21. századi fiatal számára, mint az ún. "rap". Bevallom, számomra kérdésként merül fel, hogy a látszolagos nyelvrontás, a ritmizált beszéd olykor meg-megzökkenő folyása vajon az alkotói oldalon, az alkotás pillanatában uralkodó érzelmi töltet szándékolatlan mellékterméke-é, avagy tudatosan használt költői eszköz, afféle álnaivitás, amellyel a szerző a szöveg őszinteségét, keresetlenségét kívánja érzékeltetni.
Fontos azonban górcső alá vennünk a tartalmi tényezőket is. A számonkérő, már-már dühödt hangnem mögött komoly történelmi, aktuálpolitikai, teológiai és ideológiai gondolatok húzódnak meg. Nem is gondolatok - hiszen nem beszélhetünk következetesen végigvitt gondolatmenetekről -, sokkal inkább problémafelvetések. Figyelemre méltó a dühbe keveredő maró gúny megjelenése is, amely megrendítő drámaiságot ad ezeknek a dilemmáknak. Akárhogy is, azt gondolom, a mű értelmezési kódját ez esetben - és ne vedd kérlek a priori ördögtől való gondolatnak - a szerző személyében, személyiségjegyeiben kell keresnünk.

 Nemzeti Keresztény Szakáll Repp



mióta!?

szólsz be nekem nyomorult
hélóta!

és mér vót a
biblia, istenbá, meg haza
megszóva
csak mer a multkori kis laza
kéj óta
cigike kis fűvel
megsózva
é-
letsója
mondta a
jézuska
is, olvasom régóta.

azóta
pártból a seggem ki
lett rúgva
hiába szakáll meg
bocskai
felhúzva.

-geci.
HÉLÓTA!!!