[…] mindazonáltal nem feledhető az irodalmi hagyományokban mélyen gyökerező bölcseleti hajlam sem Tosoki esetében, gondolunk itt különösen antik ihletésű epigrammáira. Ez a gesztus, ahogy önmagát – illetve művészetét – ebben az irodalomtörténeti kontextusban exponálja, talán Csajozás című versében mutatkozik meg legnyilvánvalóbban:
Csajozás
Nincs értelme
Nincs hozzá kedvem
Be vagyok szarva
Első olvasatra is szembeötlő, hogy a mű nem más, mint a késő császárkori Róma udvari költőjének Matteus Flavicus Minimusnak híres, erotikus tárgyú epigrammakoszorúja előtti főhajtás. Minimus kortársaival és nagy elődeivel szemben nem az Érosz naposabbik oldalát ragadta meg költeményeiben, hanem a nélkülözés, a szenvedés aspektusát, ezt a nélkülöző létállapotot, az ebből eredő szorongást és lelki görcsöket mintegy globális egzisztenciális paradigmává terjesztve ki. Tosoki nem véletlenül választotta az általa csupán „szerény hommage egy nagy mester emlékére" kitétellel illetett versének alapjául az alábbi Minimus-művet:
A petyhüdt faszú Lucius fájdalma
Mért ez a végtelen ínség, szex neki vajh derogálhat?
Arról-e van tán szó, hogy csömörében fáj
Ah, neki minden kép min a punci s a csöcs jelenik meg?
Hányik e bűn televény rothadt nedveitől?
S nem lehet-é, hogy mindez a képmutató nyafogás csak
Bészaratott lelkének panaszát fedi el?
Mit tehetünk hát nélkülözésben, Luciusom, mondd,
Falloszod sem áll már, löttyeteg kornyadozik.
(fordította: Szlováky Zoltán)
A két vers összevetéséből világosan kitűnik […]
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.