E sorok szerzője számára szinte érthetetlen módon még ma is számos Minimus-kutató sorolja az életműhöz azt a verset (A magányos Lucius kesergője a kiszáradt kalamáris felett), amely kétségkívül egy félre sikerült epigon. Hovatovább, egyáltalán nincs kizárva, hogy nem is epigonról beszélünk, hanem egy irodalomtörténeti csínytevésről. Hiszen – ahogy arra Farkalandy Pál vagy éppen Dick P. Grafenberg, a neves dublini irodalomtörténész számos (üdítően élvezetes, ugyanakkor tudományosan messzemenőkig megalapozott) tanulmányában rámutat, okkal feltételezhető, hogy a szóban forgó vers Camilo José Cela (az 1989-ben Nobel-díjjal kitüntetett kiváló spanyol író) áldokumentum-könyvének, Az archidonai bájdorong páratlan és dicsőséges hőstette című alkotásnak egy, a végső kiadásba be nem került darabja. Celától, aki bevallottan nagy rajongója volt Minimus költészetének, soha nem állt távol az ilyesfajta játékosság, és a vers második felében megénekelt eset szinte magától értetődővé teszi egyfelől az ordító anakronizmust, másfelől a kétségbevonhatatlan összefüggést Cela könyve és az alábbi vers között. Szükségtelen tovább bizonygatnunk, hogy itt korántsem egy valódi Minimus-versről van szó, azonban – hogy az olvasó is meggyőződhessen ennek az állításnak az igazáról, álljon itt Szlováky Zoltán értő fordítása:
A magányos Lucius kesergője a kiszáradt kalamáris felett
Hé, Néró te faszarcu parázna nyominger állat,
Mért panaszolsz, mire fel? Írom a verseket én.
Csakhogy a nőtelen élet úgy kiveszi az erőmet,
Tikkad a pennám már, hű kalamárisom is.
Mindaz a vér minek oly termékeny agyamban vón helye
Szüntelenül farkam sejtjeiben kavarog.
Áll is a dárda magasra törő hevülettel, vígan,
Nincsen azonban nőm, az ki pipázna mohón.
Hímtagi érlabirintus duzzadoz és noha lüktet,
Makkomon éppen csak, nem szakad át lila hús,
Ím zacskómban e két vadot orzó testiculus sem
Érzi a komfortot, fájva nagyobbodik ő.
Archidona hírhedt faszu spermavitéze se volt íly
Mély, s kiadós ínség, ekkora aszkézis,
Ehhez némi hasonlóságot felmutató böjt
Áldozata, mielőtt béteritett sokakat
Felrázott pezsgőként szerte-szana kilövellő
Ondóágyúval, kézivezérléssel.
Láthatod immár nagy nyomorom, ami gátol nagynak
Lenni, ha hív Apolón szellemi táncra megint.
Penghet e lyra anélkül, hogy a poéta nem óhajt
Másra se gondolni, mint a pina meg a csöcs?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.